Hitbizományok, földbirtokpolitika és nacionalizmus Magyarországon a 19–20. század fordulóján

Absztrakt

Ebben a tanulmányban azt kívánom bemutatni, hogy a 19–20. század fordulóján zajló közéleti diskurzusban a hitbizományok ügye hogyan kapcsolódott össze a nemzetiségekkel szembeni fellépéssel és a magyarosítási törekvésekkel. E vita iránya és hangvételének eldurvulása jól tükrözi azt a fordulatot, amely a magyar nemzetiségpolitikában a századforduló idejére végbement. Míg az 1868-as nemzetiség törvény a magyar politikai nemzet kategóriájában gondolkodva az állampolgári jogegyenlőségre és a viszonylag széleskörű egyéni nyelvhasználati jogokra helyezte a hangsúlyt, addig három évtizeddel később a magyar politizáló közvélemény széles körei részéről elvárásként fogalmazódott meg a nyelvileg és kulturálisan homogén nemzetállam kiépítésére való törekvés. Ebben a felfogásban bármilyen politikai és gazdasági eszköz igénybe vehető volt a magyarosodás előmozdítása érdekében. A probléma földbirtokpolitikai vetületét illetően az igény kétségkívül megvolt a nemzetiségek által belakott földrajzi tér összébb szorítására, illetve ennek rovására a magyarság terjeszkedésére. Anyagi eszközök és érdemleges kormányzati támogatás hiányában viszont nem maradt más lehetőség, mint az ábrándozás. Ez sokszor a valóságtól teljesen elrugaszkodott, a gyakorlati feltételekkel és emberi tényezőkkel vajmi kevéssé számoló elképzelésekben öltött testet. Ilyennek tekinthető a hitbizományok áthelyezésének Beksics Gusztáv által kidolgozott és fáradhatatlanul népszerűsített gondolata is, amely egészen a történelmi Magyarország 1918-as összeomlásáig jelen volt a témáról zajló diskurzusban.