Információk

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézete (EKKE SI) által gondozott tudományos folyóirat kiemelt célja az oktatás és kutatás elméletének és gyakorlatának fejlesztése, valamint a sporttudományos olvasottság növelése. A folyóirat a sporttudományt interdiszciplináris tudományterületnek tekintve elsősorban az emberre jellemző és az emberrel kapcsolatos tevékenységek vizsgálataként határozza meg.

Az ACTA irányultságában és szellemiségében kiemelten mutatkozik meg a Sporttudományi Intézet képzési profilja. Ezzel összhangban elsősorban olyan empirikus és teoretikus tanulmányokat közlünk, amelyek tudományos igénnyel a testnevelés, a versenysport, a szabadidősport, a fogyatékkal élők sportja és a sportszervezés területét vizsgálják. Mindamellett a sporttudomány ezektől eltérő területeit bemutató igényes, eredeti és máshol eddig nem közölt tanulmányokat is befogadunk, helyet adva szakmai műhelymunkáknak, innovatív gyakorlatoknak, illetve konferencia beszámolóknak is.

A folyóirat az alábbi közlemény típusoknak megfelelően magyar nyelven fogad kéziratokat, publikálási lehetőséget adva elsősorban hazai és határon túli egyetemi oktatóknak, pedagógusoknak, kutatóknak, PhD hallgatóknak és TDK munkában részt vevő hallgatóknak.